Fogság a hálónSpiró György regényének sajtóvisszhangja

A Fogság „különlegesen nagyszabású példázat”, „lírai confessio” és „Istentelen könyv”, amely „úgy falatja magát, mint a legprofibb lektűr, és olyan mélyre megy, mint az európai filozófia legnagyobbjai”, olvasható a kritikákban. Noha a Fogság honlapja  a regényről megjelent bírálatokról és az íróval készült interjúkról kimerítő linkgyűjteményt közöl, a litera az olvasók figyelmébe ajánlja saját válogatását, amely reményeink szerint szolgál majd újdonságokkal is.
„A Fogság című alkotásban Spiró György nem kevesebbet akart, mint megírni a kereszténység eredetét, regényes formában elméletet alkotni a vallás és a politika összefonódásáról, átvilágítani a hatalom pszichológiai működését és megrajzolni a túlélés művészetét. Ennyi ambíció egy könyvtárnyi regényt is agyonnyomna - Spiró bámulatos tudással, egyetlen mesében ezt mind összefogja. Már azt hihettük, hogy ilyen könyv nincs is: úgy falatja magát, mint a legprofibb lektűr, és olyan mélyre megy, mint az európai filozófia legnagyobbjai.”
(Spiró György az első AEGON Művészeti Díjas, a zsűri értékelése)

„Spiró e regényében hihetetlen finomsággal és ravaszsággal egyesítette a történelem és a vallások hegeliánus-romantikus felfogásának összetett szintézisigényét az egzisztencializmus etikájának vallástalanságával, reménytelenségével és fejlődésnélküliségével: e vegyítésből mind történetileg, mind etikailag egészen különlegesen nagyszabású példázat született. (…)
Spiró György évtizedek óta mintha mindig ugyanazt a nagy témát kerülgetné: régi típusú nagy íróként regényantropológiai választ keres a legnagyobb kérdésre: miért így működik a világ, miért harcol egymással az ember, s miben hisz vagy nem hisz az egyik és a másik ember; regényei, melyek mindig a megtörtént történelem nagyon fontos mozzanatait dolgozzák át, mintha variációk lennének ugyanarra a témára. A kitűzött cél alighanem a legnagyobb tiszteletre érdemes. Spiró évtizedekkel ezelőtt már elmondta: olyan könyvet akar írni (posztmodern ide vagy oda), ami alatt beszakad az asztal. Teljes (utólagos) egyetértéssel mondhatjuk: nincs olyan irodalmi asztal, mely a Fogság alatt ne szakadna be...”
(Margócsy István, Élet és Irodalom)

„Az év nagy eseménye ez a könyv.”
(Závada Pál, Népszabadság)

 „A nagy volumenű történelmi folyamatok megértése (…) egyáltalán nem reménytelen feladat a Fogság világában. De Spiró számára valószínűleg nem is ez a megértés vagy értelmezés a lényeg. Talán inkább az, hogy milyen esélyei vannak valakinek, aki nem akar mást, mint leélni az életét valahogy, ’ha már megadta a Teremtő’, s aki elfogadja, hogy ez az élet nem más, mint különböző fogságok összetett hálózata.”
(Angyalosi Gergely, Litera)

„…szabadon bánhatunk – mivel szerzője is szabadon bánik vele – Anakrónia főhősével, Urival is. Ő az igazi anakronizmus. Sebezhető, passzív, sodródó alak, aki mégis életben marad, a talpára esik, ha mégoly mélyre zuhant is. Nyelveket beszélő, rengeteget tudó értelmiségi figura, elfogulatlan intellektus, nagyszerű történetmesélő, rajz- és festőtehetség, könyvgyűjtő; archivátor, aki meg akar írni Mindent, mert másképp elvész az Idő. Öreg, vak és tehetetlen, amikor hozzálátna a megíráshoz, így nem sikerül neki. De az Idő, a Minden mégis megíratott. Spiró György írta meg, Uri helyett, Uri képviseletében, talán egyenesen Uriként, egy másfajta fogságnak, a megírás, a tanúságtétel kötelességének a rabjaként.
Mélyen személyes ügy, lírai confessio is tehát a Fogság hétszázhúsz oldala. Jelentős mű minden minőségében.”
(Takács Ferenc, Mozgó Világ)

„Egyszerre ironikus és patetikus az a történelemfelfogás, melyben egy rabszolgalány szexuális vonaglása végső soron ugyanúgy a nagytörténelem részét képezi, amiként a fiktív személynek tételezhető Uri, vagy a história tényleges alakítóiként ismert római, zsidó és más alakok cselekedetei. A regény keserű méltósága ebből a felfogásból következik. Ez az elgondolás, könyvkoncepció a befogadót is emelkedett állapotba hozza, az olvasási műveletet – a maga ellenpontozó keretei között – szakrálissá avatja.”
(Tarján Tamás, Új Könyvpiac)

„Istentelen könyv. Spiró hősére, a vaksi, csúnya és csenevész Urira senki sem vigyáz. És nem vigyáz senki a világra sem… (…)
A keserű felismerés, hogy ebben a világban életben maradni: önérték. S hogy Urinak a tervezett könyvét sem sikerül megírnia a zsidó háborúról, hogy a szerző befejezésképp nem kanyarít egy apokrif művet a hőse mögé, nem ’ecoizálja’ a Fogságot, szintén Spiró diadala. Hiszen így, a benne ábrázolt világ politikai kontextusa ellenére a Fogság nem válik politikus könyvvé, nem enged az addigi tétjéből. Uri művének befejezetlensége teszi kerekké a regényt. Szomorú, vigasztalan, kényelmetlen diadal.”
(Keresztesi József, Magyar Narancs)

„Nem lenne meglepő, ha rövidesen az irodalomtörténészek a posztmodern regény újraértelmezőjének és megújítójának neveznék…”
(Mézes Gergely, Magyar Hírlap)