Fogság (regényrészlet)Sok száz ember lógott a kereszteken, némelyek fejjel lefelé, volt, aki élt még, volt, aki már meghalt.

Sok játékot rendezett Nero, a Marsmezon épült amfiteátrumba tengervizet bocsátott és valódi tengeri szörnyek fickándoztak benne és a víz alatt küzdöttek meg velük a gladiátorok, valamint négyévente esedékes hármas olimpiai játékokat alapított, zene-irodalom, atlétika-birkózás
és lovaglás-kocsihajtás szerepelt a musorukon, így hát még gyorsabban nyakára hágott az örökölt vagyonnak, mint Caligula, úgyhogy új adókat vezetett be a Seneca-Burrus páros és még azt is megtiltották, hogy a kocsmákban babon kívül mást is fozzenek. Ez már nem tetszett a népnek, amely persze bámulta a játékokat és nem gyozött élvezkedni, hogy egy nyolcvanéves öregasszony is ropta a színpadra vezényelt elokelo nok között a táncolt; o volt Aelia, aki Claudius házában is folyton dúdolt és táncikált és már akkor is öreg volt. Visszavonták a Claudius alatt bevezetett kedvezményt, mely a proletároknak teljes ellátást biztosított, és megint csak élelmiszercsomagokat osztogattak; ez sem tetszett a népnek, de pénzt is szórtak a nép közé, meg falabdákat, amelyekre fel volt írva, miféle utalvány is az, be lehetett váltani élelmiszerre, italra, ruhára, csecsebecsékre, ennek örültek, kapdosták és összeverekedtek rajtuk.

Tigellinus, Nero kegyeltje nagy tutajt ácsoltatott, Agrippa taván vontatták körbe a hajók; arannyal és elefántcsonttal voltak díszítve, mint Pheidiász szobrai; vadakat, madarakat, tengeri szörnyeket hozatott messzi földekrol; a tó partjára elokelo asszonyokat vezényelt, akik kurvákként árulták magukat; mezítelen volt mind, sok ezer no; számos elokeloség
és alantas népség volt meghíva e duhajkodásra, melynek során Nero házasságot kötött egy Pythagoras nevu alakkal, Nero viselte a menyasszonyi leplet; a népek valódi pénzt adtak hozományul e párnak, tanúk is voltak, papok is akadtak, és általános körbeüzekedés tartatott, melyben az Augustinusok csapata, ez az elokelo ifjakból Nero által verbuvált pimasz horda elöljárt; errol beszélt a város hetekig.

Akkor tört ki a tuzvész.

A Cirkuszban indult a bódék között, a kolbászsütok lehettek elovigyázatlanok, legalábbis így mondták, de a szélben gyorsan
elharapózott, a Palatinusra is átcsapott; lángoltak a kicsi, hegyre kapaszkodó szuk utcák, égett a Forum környéke, a császár palotája, sok-sok templom, szentély, raktár, barakk, bérház; leégett a Luna-szentély, a Hercules-szobor, a Iuppiter Stator-templom, Romulus szentélye, Numa királyi háza, a Vesta-templom, a Subura, leégtek a könyvtárak a pótolhatatlan tekercseikkel. A Via Nomentana külso részére nem terjedt át a tuz, de a belsore igen, tüzet fogtak a magas bérházak: vagy a szél hordta oda a parazsat, vagy a tulajdonosok kaptak észbe és gyújtották fel a házaikat, majd fizet a biztosító. Nagyon nagy tuz lett, a vigilek rohangásztak. Az Aventinuson is tuz támadt, mondták a népek, akik
rohantak, hogy megfelelo helyet találjanak maguknak e nagyszeru látványosság megtekintésére. Elharapódzott a tuz az egész városban, égett az Esquilinus, talán gyújtogattak is az élelmes proletárok, mert a vigilek el voltak foglalva, azalatt szabadon lehetett rabolni. Uri a tuz második napján befelé ballagott a városba, de nemigen látott semmit, csak vörös foltokat. Emberek rohantak vízzel vagy rablott jószágokkal, katonák is trappoltak, vigilek is a szekereikkel, vízhiány lett, talán vízvezetékeket is elvágtak, orült fejetlenség lett úrrá a városon, Uri hazament.

Hat napig égett a város, páratlan értékek mentek veszendobe. Kihamvadt a tuz, fellélegeztek az emberek, de a hamu alól, épp Tigellinus birtokán a láng felcsapott, és megint elborította a füst az eget.

A császár Antiumban tartózkodott, amikor a tuz kitört, és csak akkor tért vissza, amikor a palotáját is elérte, amely a Palatinus és Maecenas kertjei között feküdt, de o sem tehetett semmit, leégett a császári palota és körülötte minden.

Négy kerület maradt ép, három porig égett, a többi hét súlyos károkat szenvedett.

Július 17-én kezdodött a tuzvész, azon a napon, amikor hajdan a senonok felgyújtották az akkor még kicsike Rómát.

Uri a házikójában kushadt és áldotta az Örökkévalót, amiért a tyúkokat és kecskéket is megvette a paraszttól, nem szeretett bajlódni velük, azokat most karámba terelte és eros zárakkal bezárta, mert élelmiszerhiány
lesz. Saját fúrt kútja is volt, ezért is áldotta az Örökkévalót. Hágár a
harmadik napon tért vissza a Túlnanból, ahová a tuzvész kitörésekor rohant; a Túlnanban nem égett le semmi, a Tiberis másik partjára nem csapott át a tuz, ott eszük ágában sem volt gyújtogatni.

- De a város, de a város! - jajgatott Hágár, mintha Róma lett volna a lakhelye, és hamut szórt a fejére.

Nem sokkal Hágár után állított be Marcellus.

- Eljön másodszor is, eljön! - kiabálta. - Minden igaz! Igazat prédikálnak a próféták, az O prófétái! Elore küldte a Sátánt, ahogy meg van írva, és Nero megtisztította az O útját! Ez a tuz az O tüze! Jön már, közelít, bármely pillanatban ideér! Elkezdodött, elkezdodött! Imádkozzatok!

- Te hülye! - ordította Uri. - Ezt ne csináljátok, ez életveszélyes!

- Itt a bizonyíték! - kiáltotta Marcellus. - A hitetlenek is láthatják! A pogányok is láthatják! Ez már az O muve!

- Azt akarod, te barom, hogy a zsidókra fogják a gyújtogatást?!

- Pokolra jutnak a hitetlenek! - üvöltötte Marcellus.
- Te jutsz pokolra legeloször! Meg is érdemled!

Anyját hívta, csatlakozzék hozzájuk, mert ott imádkoznak a Túlnanban sokan, csatlakoztak hozzájuk sokan, erosen várják a Felkentet, aki a tuzzel üzent és karddal jön el, a hívei hite által lépdel a felhokben, a füst az O füstje, a láng az O lángja, de Hágár fáradt volt, nem akaródzott visszagyalogolnia.

- Te is pokolra jutsz! - vicsorgott az anyjára Marcellus és elrohant.

Uri felnyögött.

De nagy baj lesz ebbol.

Még füstölögtek a romok, amikor Nero az épen maradt Rostráról császári méltósággal kihirdette, hogy újjáépíti Rómát, amely szebb lesz, mint valaha; mondta: áldás volt e tuz, mert nagyobb királyi palotát építhet, teli lesz szépséges kertekkel, Róma dicsoségére; ígérte: az Avernus-tóból csatornát vágat a Tiberis torkolatáig, hogy legyen elég víz a tuzoltásra; rendezett város lesz végre Róma, és nem szuk, sötét, átláthatatlan sikátorok koszfészke; rendezettebb lesz, mint Alexandria. A törmeléket hajók vigyék le a Tiberisen, rendelte el, és az ostiai mocsarakat töltsék fel vele. Elrendelte: a házak a második emeletig nem épülhetnek fából ezentúl, hanem kemény albai sziklakobol.
Nem lehet közös faluk többé az egyes házaknak, hanem minden egyes épületet külön-külön fal vegyen körül. Kérte a népet, könyörögjön Vulcanushoz, Cereshez és Proserpinához. Kérte az asszonyokat, engeszteljék ki Iunót a Capitoliumon, amelyet épen hagyott a tuz. Azt is mondta: hallja, azt híresztelik, hogy o maga gyújtatta fel Rómát, o, a császár! Micsoda páratlan, sosemvolt, förtelmes gyanúsítás, micsoda alávaló rágalom! Ezért megparancsolja, hogy fogdossák össze ama sötét lelku, ármánykodó, eszelos, gonosz zsidókat, akik a tuzvészt az o
Istenük bosszújának mondják, Rómát megátkozták, Rómára gonosz varázslatot bocsátottak, a római nép lelkét összezavarják, megigézik, megrontják, ok, akik a tüzet okozták és Róma nyomorúságát eloidézték és ártatlan polgárok százainak halálában bunösek, mint ezt sokan látták és tanúsítják.

Fújoltak és fütyültek a polgárok és a zsidókat szidták és rohantak bosszút állni.

Összefogdosták a nazarénusokat vagy akit bárki annak mondott, kínvallatták oket, ok a gyújtogatást készséggel elismerték és
megnevezték a cinkosaikat. Feljelentettek sok zsidót a kínozatlan zsidók
elozetes védekezésül; riválisoktól, ellenségektol lehetett megszabadulni simán.
Az Augustinusok vétlen járókeloket is összefogdostak, levetkoztették oket és akinek az elobore hiányzott, felkoncolták, akinek pedig megvolt, azt dühükben verték agyon. Nem volt tanácsos Róma megmaradt utcáin járkálni azokban a napokban.
Rómában elterjedtek az alexandriai babonák: a zsidók nem-zsidók vérét isszák szombaton, görög gyerekeket vágnak le és sütik meg, ezért is nem esznek disznóhúst. Nemcsak zsidók menekültek Alexandriából Itáliába, hanem görögök is szép számmal, magukkal hozták a rémmeséket. A legtökéletesebb zsidók elleni vád a varázslás volt: a zsidók képesek arra, hogy átkokat mormolva bárhol, bármit lángra lobbantsanak, nem kell nekik ehhez parázs vagy tapló. A megkínzottak
többsége e vádat megalapozottnak mondta, mielott a kerék a koponyájukat összereccsentette volna. Igen hiheto volt e vád, a politikai elemzok emlékeztettek rá: annak idején Germanicus halála miatt Pisót is varázslással vádolták meg elsosorban, és Piso e vádat elismerte, hiszen öngyilkos lett, holott még tartott a tárgyalása; már ot is a zsidók rontották meg.

Vadállatok borébe varrták az elso kivégzendoket majmokkal, patkányokkal és kutyákkal összezárva, mint az anyagyilkosokat,
hiszen Rómát árulták el, az édesanyjukat, ez volt a vád, és a Tiberisbe
vetették oket, de elfogytak a majmok; akkor kutyáknak vetették oda a
borbevarrtakat, de borbol is hiány támadt meg a kutyatulajdonosok is
tiltakoztak, akik futtatásra idomították az állataikat, mert ha emberhúst
zabálnak, soha többé nem fognak engedelmeskedni; így aztán a Marsmezon emelt amfiteátrumban vadállatok elé vettette a nazarénusokat Nero, aki is kocsihajtónak öltözött, úgy nézte a dolgot a porondról, közvetlen közelbol, de az állatok jóllaktak, és azokból sem volt elég; akkor aztán Nero a leégett kertjeiben feszíttette keresztre a maradékot és szabaddá tette a belépést.

Amikor Uri meghallotta, mi folyik, a kertekbe sietett.
O nemzette Marcellust, legalább a haldoklása közben lássa még, ha ugyan nem falták fel már a kutyák vagy a tigrisek. Nem félt, hogy felismerik és ot is keresztre vonják, úgy érezte, eleget élt már.

Sok száz ember lógott a kereszteken, némelyek fejjel lefelé, volt, aki élt még, volt, aki már meghalt. Lovasok vigyáztak a rendre, rokonok bóklásztak vizes köcsöggel a kezükben vagy a fejükön kétségbeesetten,
nem bántották oket; gyászolók hajlongtak Jeruzsálem felé, ruhájukat megtépve, fejükre földet szórva; bámészok sokasága élvezte a látványt, amely minden addigi cirkuszi szórakozást felülmúlt. Spartacus leverése óta nem feszítettek ennyi embert keresztre, az pedig rég volt.

Uri módszeresen lépdelt, neki közel kellett mennie minden egyes kereszthez, hogy a felfeszítettek arcát lássa. Fárasztó volt a menetelés, közben lökdösték, taszigálták. Az élok jajgattak, vízért könyörögtek, rángatóztak, fulladoztak, a szar végigcsorgott a lábszárukon, a fejjel lefelé felkötözöttek szájából, orrából csorgott a vér; az erosebbek, a fejjel lefelé lógó fiatalok még megfeszítették az izmukat és lógtukban derékszögben vízszintbe hozták a felsotestüket, majd aláhanyatlottak ismét.

Uri számos ismerost fedezett fel a Túlnanból, nem gondolta volna, hogy ok is e tébolyult, rajongó szektához csatlakoznak, vagy nem csatlakoztak, csak a vagyonukra fájt a följelentok foga. Elképedt, amikor a vén Honoratust fedezte fel holtan, a bal lába hiányzott, azt korábban vághatták le neki. O biztos nem lett nazarénus. Forradalom zajlik a Túlnanban, új emberek lépnek a régi vének helyébe, akik a nazarénusokkal nem tudtak elbánni. Sok arcot vélt júdeainak, azok hittérítokként érkezhettek. Egy fejjel lefelé felakasztott vénembernél sokáig állt. Nem élt már, hosszú, osz szakálla lengedezett a szélben, és amennyire így fejjel lefelé látni lehetett, mosolygott. Nagy bunöket tudhatott le a halálával boldogan.

Egész nap mászkált a kertben Uri, mert új megfeszítendoket is hoztak még, de Marcellust nem találta. Megszökött? Idoben megjött az esze? Megölték korábban?

Alkonyatkor Nero meggyújtatta a megfeszítetteket, hogy világítsanak és lássák oket a népek; szalmát raktak a keresztek aljába és meglocsolták olajjal, hogy jó füstösen égjenek. A holtak némán sercegve, az élok jajgatva égtek.

Megérkezett Rómába Alexandria. Eddig csak lenézték és kinevették Rómában a zsidókat; a nazarénus vakhívok elérték, hogy gyulöljék.

Marcellus a kecskék mellol mászott elo késo este, amikor Uri hazaért.

- Nem láttalak megfeszítve, édes fiam - üdvözölte Uri tárgyilagosan.

Marcellus a kecskeszart törölgette a lábáról.

- Elárultad oket, édes fiam? - érdeklodött Uri szívélyesen. - Loholtál és feladtad oket, édes fiam? Így mentetted meg a borödet?

Marcellus hallgatott. Hágár eloírásszeruen tördelte a kezeit.

- Azt hiszem, én nem árultam volna el oket - tunodött Uri. - Ok voltak a te családod, a te testvéreid...

- Hazudtak - sziszegte Marcellus sötéten.

- És erre csak most jöttél rá? Amikor öldösik oket? Miféle hit volt a tiéd?!

- Eljön O - suttogta Marcellus -, de éjjel jön el, lopva, mint a tolvaj... És reggelre más lesz a világ... És a bunösöknek bocsát meg legeloször!...

Uri elnémult.

Van még mit tanulnom, gondolta és felnevetett. Sokáig vihogott magában, nem bírta abbahagyni.

Hágár rémülten, Marcellus gyulölettel nézte. Aztán Hágár megkopasztott egy tyúkot, megfozte, imádkoztak a holtakért és nagyot lakmároztak szótlanul.