MegfigyelésRészlet a Fogság című regényből

Két éve követte a kutya. Még Szaloniki egyik sikátorában szegődött a nyomába, és ő, amikor a kutya aludt, a szirakuzai colstokjával megmérte a farkát. Pontosan két kappadokiai ortodox rőf volt, ami három szír könyököt tett ki, viszont csak másfél római rímet taksált. Egy bűzös csatorna mellett vacsorázott. Lepényt evett, pedig nem is volt éhes. Általában akkor evett, amikor nem volt éhes. Ha éhes volt, nem evett. A vizeléssel is így volt. Ha nagyon kellett, kibírta. De ha nem kellett neki, akkor is tele tudott vizelni egy szamariai vödröt, ami háromnegyed szinttel volt nagyobb, mint egy római kézi butélia. Felnézett. A csatornában hullák hevertek. Némelyiknek kilógott a nyelve.

Tegnap, ahogy idejött, eszébe jutott az anyja, aki csúnya volt, gonosz és szakállas. Aztán eszébe jutott a négy húga, azok is egytől egyig csúnyák voltak, szakállasok, és gonoszok, a legkisebb húga még csak ötéves volt, de már csúnya, szakállas és gonosz. Arra gondolt, talán a lencséje miatt látja így a világot. A lencsét jereváni János útmutatása alapján csiszolta ki, reggel, ahogy szólt az útmutatás, nyomban ürítés után, de még evés előtt, igaz, változtatott János módszerén, mert kétharmad gyűszűnyi homokkő helyett két és felet használt, Karthágóban és Macedóniában így csinálják. Neki volt igaza. A világ ugyanolyan maradt.

Levette szeme elől a lencsét, hangokat hallott. Sok nő tartott feléje a Capitólium Terribile százhúszezer-nyolcszáz tevetüdőnyi csarnokától, meg se tudta mondani, hány, de azt tudta, hogy mind csúnya, gonosz és szakállas. Igaz, ő sem volt jóképű, sőt visszér, fekély, nadály, és aranyér is gyötörte, de azért ostoba nem volt. Olvasott izlandiul, karthágói mórul, beszélte a világnyelveken kívül a szicíliai hébert, és egyszer, amikor eszméletlen lázasan feküdt egy etruszk karavánszerájban, két nap alatt szájról olvasva megtanult keletüzbégül, amikor a római szindikátusok küldöttjei olcsó, keleti fügére alkudoztak, hogy lázadást és elégedetlenséget robbantsanak ki a római külvárosok szegényei között. Apja tízévesen vitte el a római Bibliothek Nirvánába, ahol három nap után unatkozott, addigra az összes könyvet elolvasta és megtanulta kívülről. Még a titkos raktárba is belopódzott, melyet egyetlen könyvtáros sem ismert. Abbahagyta az evést, a fél lepényt becsomagolta, eltette. Az egyik hulla időközben behúzta a nyelvét. Ez meglepte, a hullák nem csinálnak ilyeneket, tehát újra odanézett. Jól sejtette, mert a hullának kiesett a nyelve, egyszerűen kirohadt a szájából, és most ott hevert a porban. A kutya még mindig őt figyelte. S ekkor megértette, hogy Ubuldus Verismus, a tébai alkonzul küldte utána a dögöt, aki egyszerre adott ki híreket Rómának, az alexandriai és a jeruzsálemi zsidóknak, az athéniaknak és pannóniai germánoknak. Keserűen elmosolyodott. A kutya szemével tehát az egész világ kémkedett utána. Kicsit csalódott volt, haragudott magára. Azért ezt már a születése napján is észrevehette volna.