Török Márta interjúja

Spiró György újraírta A Jövevényt, és reméli, így sokkal többen megismerik talált történetét. Kezdjük a nőkkel. Az eddigi Spiró-regényekben van egy kedvencem: Kainisz a Fogság végén, aki ésszel – és mással – kézben tartja a dolgokat, tulajdonképpen ő irányítja a római birodalmat.

„Édes, törékeny, finom teste volt, kicsi, hegyes mellei, karcsú dereka, a medencecsontja kissé kibökte a bőrét; a combjai hosszúak és vékonyak, közöttük finom pihék.” Ez igen, lehet vele kezdeni valamit, bár Uri, a regény főhőse nem tud. A Messiásokban viszont nem éppen nőpárti a jelenet, amelyben egy hat szektatárs előtti gyónásban az egyik szereplő bevallja, hogy házasságtörést követ el. Amikor megnevezi a partnerét, a többiek rögtön tudják, hogy hazudik. „Anna nővér annyira csúf, hogy vele kapcsolatban nőiséget emlegetni blaszfémia.” Meg „Anna nővért a férjén, Ferdynandon kívül férfi nem bírhatja megkívánni.”

Spiró György: De ha egyszer a források szerint Anna és a testvére, Karolina valóban olyan csúf teremtések voltak. Nem írhattam mást.


Karolina a lengyel Messiásnak, Towiaskinak volt a felesége. Hogyan tételezhette föl bárki, hogy igazi az a Megváltó, aki hat gyereket nemz egy visszataszító nőszeméllyel?

S. Gy.: Márpedig Adam Mickiewicz, a legnagyobb lengyel költő – aki iránt nem voltak közömbösek a nők, és ő sem őirántuk – valóban hitte, hogy személyében eljött a Messiás. Éppen azért követték Towiańskit sokan mások is, mert a más álprófétákat gúnyosan lerázó költő hitelesítette őt a számukra. Pedig amit tudunk róla, aszerint minden szempontból középszerű figura volt, mondhatni, egy aktakukac. Mickiewicz Messiásként hallgatta őt, pedig például, amikor elküldte neki a tanait tartalmazó kéziratot, alaposan át kellett dolgoznia, hogy ne legyen olyan Spiró György újraírta A Jövevényt, és reméli, így sokkal többen megismerik talált történetét Megváltó csúnya feleséggel lapos az egész eszmevilág.

Márpedig az Isten nyomdakészen diktál! Van is egy szereplő a regényben, aki a szöveg korrektúráját látva elveszíti a hitét, és végül nem lép a követôk közé. De maradjunk még a nőknél! Xawera, a költő szeretője már méltó párja Kainisznak. „A férfiak minden Mozgalmakban Xawerára vágynak, Nem tudják, hogy így hívják, csak homályos sejtelmük van a Nőről, akivel mindent szabad, akivel semmi sem szégyenletes. Ha eléggé kitartóak a Mozgalomban, meg is kapják. Mint tudjuk, a 20. század földalatti mozgalmaiban, például a Kádár-rendszer demokratikus ellenzékében voltak ilyen rajongók, akik az eszme híveiként időről időre más-más tag gyönyöréről gondosodtak.

S. Gy.: S a dolog mindkét részét szívvel-lélekkel-testtel élvezték. De Xawera is valóságos alak. Minden szereplőm az, kutatásaim során mindegyikükről sok adatot találtam, pontosan tudom, melyikük mikor, hol lakott. S miután Párizsban azóta sem változtak sokat az utcanevek, a házak nagy részét meg is találtam.

Tehát valóban voltak pontos listák a mozgalmárokról? Azt hittem, az is a mi nyolcvanas éveink demokratikus ellenzékére utal, hogy „forradalmi felhívásokat adtak ki, és nem rejtőztek, hanem a napvilágon esküdtek össze, ami ravasz fogásuk a sötétben bujkáló összeesküvőknek”, és másutt „összeesküvők kedvelt szokása, hogy nyíltan esküdnek össze; az aláírók teljes nevüket, sőt lakcímüket is megadták, rangfokozatukkal, vagy, ha nem volt, foglalkozásukkal együtt”.

S. Gy.: Nem, nem. Az összes név igaz, ahogy a helyszínek és történések is. Hat évig olvasgattam a feljegyzéseket, jegyzeteltem könyveket, bújtam a francia fővárosban lévő Mickiewicz-könyvtár anyagát.

Varsóban is kutatott?

S. Gy.: Nem, oda nem engedtek Az 1981-ben megjelent lengyeltárgyú regényem, az Ikszek miatt kitiltottak az országból. De Mickiewicz amúgy sem tette soha életében lengyel földre a lábát. Litván területen született, azután emigránsként Párizsban élt, végül isztambuli küldetésen érte a halál. Ahogy ez a regényben is olvasható.

Rendben, akkor ez egy minden izében valóságos történet. De mi izgatta benne? A Fogságot értettem, a Mindentudás Egyetemén vele kapcsolatban tartott előadása is arra épült, hogy párhuzamot vont a Krisztus-korabeli állapotok és a maiak között. A perifériáról érkezett új vallás elfoglalta a központot, ahogy most is fenyeget az iszlám térhódítása. De miért fontos ez a 19. századi Megváltó-történet?

S. Gy.: Egyszerűen talált tárgy volt, amelyet megtisztítottam egyszer, majd még egyszer. 1984-ben New Yorkban voltam Soros-ösztöndíjjal, akkor került a kezembe egy szakdolgozat, amely ezzel a Messiás-szektával foglalkozott. És ahogy olvastam, egyre jobban érdekelt. Hihetetlennek tűnt minden részlete, és egyúttal annyira jellemzőnek. Nem tudtam, nem is akartam szabadulni tőle. Talán túlságosan is belemerültem, a nyelvi rétegeiből sem bírtam kiszakadni. Ezért is lett az 1990- ben kiadott A jövevény című első változat olyan nehezen olvasható.

Most, hogy újraírta, jobb lett? Nekem azt ajánlotta, ne vegyem elő a régi változatot, nem érdemes hasonlítgatni a részleteket.

S. Gy.: Nem is. Most már ez a szöveg. Majdnem a felét kihagytam, de írtam is bele új jeleneteket. Akkoriban fájt nekem, hogy kevesen vergődtek el a végéig, de már tudom, hogy miért, és remélem, az új regény elolvasása simán menni fog mindenkinek. Mondja, simán ment?

Nekem? Három nap, három éjjel végigfutott a szemem a sorokon. Csak néha meg kellett állnom, nevetni. Sok-sok iróniával ábrázolja hőseit. S mintha a korunk tapasztalatait is belevegyítve beszélne a bölcs kommentátor a szerzőből. Itt van néhány jellegzetes mondat: „Nem jó politikus, aki konkrétumot ígér, nem jó hírvivő, ki részletekbe vész.” „...a Messiásról van szó. Ő jött el. Kivételes pillanat, még akkor is, ha oly szelíd egyszerűséggel ejti ezt ki Ram, mintha azt mondaná: megjött az ószeres.” Tényleg, itt van ez a Gerson – kikeresztelkedése után: Jan Andrzej – Ram. A történelem és az irodalom lapjairól jobban vagy kevésbé ismert szereplôk mellett mégiscsak egy ismeretlen zsidó a főhős. Miért nem a nagy költô, vagy maga a Messiás?

S. Gy.: Mert az ő történetében követhető végig az összes lehetséges változás. Már az nagy váltás, hogy porics zsidóból haszid lesz. Azután meglátja Towiańskiban Mózes és Jézus megtestesülését. Később meg kikeresztelkedik, térítő szerepet vállal a Messiás érdekében. Majd még egyszer megtér, ezúttal a kapitalizmus hitére vált, a Kör összes tagja közül egyedül kilép, és hihetetlenül meggazdagszik.

S ő is valóságos alak? A teljes neve, lakcíme nem szerepel a mozgalom listáján.

S. Gy.: Kétségtelenül létezett. Elhiszem, nehéz fölfogni, hogy zsidó létére bejuthatott a római pápához azért, hogy megpróbálja őt Towiański hitére téríteni, ahogy később Mickiewicz is valóban járt a Vatikánban ezzel a céllal! Azután meg Jeruzsálemben próbálta meg elérni, ismerjék el, hogy az általa képviselt lengyel – egy nem zsidó! – a várva várt Messiás. Gyönyörű, nem?

És a nagy szovjet filmrendező, Mihail Romm az ő családjából származik?

S. Gy.: Ez is hiteles adat. De ha tudni akarja, annak a Sapiró családnak egy mai tagjáról is tudok egyet-mást, amelyik a regényben tönkre ment abba, hogy Ram vilnai – ma Vilnius – nyomdatulajdonos apja elorozta tőle a Talmud kiadásának jogát.

Csak nem?

S. Gy.: De bizony. Én magam vagyok az.

A végén még azt is elhiszem, hogy dokumentuma van a Karl Marxszal való találkozásra is. A nagy közgazdász az írásait ajánlotta Ramnak, és amikor kiderült, hogy azokat olvasván vitatkozik így vele „lesújtotta a zömök nagyszakállút, hogy a könyvek ily silányul hasznosulnak.”

S. Gy.: De azt nem mondhatja, hogy vitájuk nem életszerű!

Életszerű, mint minden más szélsőséges őrület is a könyvben. Csak az megy nehezen a fejembe, hogy az orosz cár leigázta Lengyelország szabadságért küzdő költő hogyan lehetett egyúttal a demokrácia ellenfele. Ezt mindamellett a lánya kezére pályázó fiatal francia forradalmár sem érti.

S. Gy.: Mickiewicznek a felvilágosult uralkodó az eszményképe. Nem köztársaságpárti vagy demokrata. A lengyelség a gondolkodásának lényege. Ő és társai úgy gondolták: ahogy az Ótestamentum választott népe a zsidó, a Legújabb Testamentumé a lengyel. Ennek nyilván köze volt ahhoz is, hogy a Megváltóra egy lengyelben ismertek rá.

A 19. századi mozgalmi élet alig különbözik a 20. századitól. Kémek és besúgók veszik körül a hősöket. Éppen olyanok, amilyen hazaiakról a rendszerváltás után mi is tudomást szereztünk: „Erről a francia rendőrspicli jelentése fennmaradt. Franciát a hivatalos szem ötöt-hatot számolt össze. Honnan tudta, hogy franciák? Személyesen ismerte őket.” A szervezkedők számolnak velük, de nem nagyon izgatja őket. Őszintén beszélnek előttük akkor is, ha biztosra veszik, hogy megbízásból jöttek hozzájuk. Mint például Juliusz Słowacki költô, Mickiewicz egyetlen méltó versenytársa, aki meg is kérdez látogatójától, hogy „mivel küldtek, mi kell nekik?” De azután örül, hogy kitárulkozhat, nem érdekli, kinek.

S. Gy.: Így működik a világ. Besúgók, kémek mindig voltak, mindig lesznek. Nekem meg jól jöttek a jelentéseik az íráshoz. De nem lényegesek. Az első változatban nagyobb szerepet kapott egyikőjük, azután kihagytam, mert csak bonyolultabb lett tőle a történet. Én meg most arra törekedtem, minél egyszerűbben írjam meg. Azt hiszem, ez az író dolga, a bonyolult történetet a lehető legegyszerűbben a papírra vetni.